Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kadencia

2008.02.09

Kadencia

A kadencia egy zenei szakkifejezés.

Jelentése az összhangzattanban 

A kadencia egy tonális zenére jellemző harmóniasor, amely a három fő funkció (tonika, szubdomináns, domináns) összekapcsolódásából jön létre.

Jelentése zeneművek részeként

A kadenciával áriák, versenyművek, hangszeres szólódarabok részeként is találkozhatunk; a vezető szólam virtuóz, kötetlen, eredetileg improvizált szólója.

Áriákban gyakran csak virtuóz díszítésként jelentkezik, ekkor koloratúrának hívjuk. A barokk da capo ária-formában a főrész visszatérése előtt található, egyfajta előkészítésként.

Versenyművekben elsőként a klasszicista zenében jelentkezik. Ilyenkor a szólóhangszeres kadenciájának be kell mutatnia az elhangzott tétel legfontosabb témáit és részeit, s azt gazdagon díszítve, virtuóz módon, kíséret nélkül kell feldolgoznia.

A feldolgozás módja nincs meghatározva. A 18. század előadói általában improvizálták a kadenciát. Ha a zeneszerző egyáltalán komponált is kadenciát, azt legtöbbször, mint saját műve előadója tette.

Első változás Ludwig van Beethoven Beethoven: Esz-dúr zongoraversenye volt, ami már előre megírt kadenciát tartalmaz. A 19. században már a beethoveni minta vált jellemzővé.

A romantikában persze ennek a szabályait is (hogy a tétel végén legyen, és az elhangzott tétel anyagát használja fel, majd a mű zenekari tuttival záruljon) felrugták, pl. Csajkovszkij: I. zongoraversenyében a kadencia rögtön az első tétel elején található.

Híres kadenciát írt Beethoven az egyik Mozart versenyműhöz (d-moll zongoraverseny). Emellett Joachim József a Brahms: Hegedűversenyhez írt kadenciája is egy jó példa.