Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hangsúly (zene)

2008.02.09

Hangsúly (zene) 

A zenében a hangsúly szorosan összefügg az időmértéki beosztással (ütem, taktus). Minden ütemfajtának megvan a maga szokásos hangsúlya, amelytől azonban számtalan esetben el szokott térni a zeneszerző és az előadó egyaránt. Bevett szokás, és általános szabály, hogy a páros, de egyenértékű hangjegyekre támaszkodó ütemben a hangsúly mindig a kettős felosztás első kezdő hangjegyére esik (A 4/4-es ütemben tehát az elsőre és a harmadikra, a 2/4-es ütemben az elsőre, a 12/8-os ütemben (amely voltaképen nem más, mint a négy negyednek 3-3 nyolcadravaló osztása négy hangcsoportban) az első és harmadik csoport kapja a hangsúlyt. Ugyanilyen eljárás alá esik a 6/8-os ütem is (amely szintén nem más, mint a két negyednek 3-3 nyolcadra, mint egységre való felosztása). A páratlan egyenértékű hangjegyekre támaszkodó ütemnemeknél a hangsúlyt mindig az első hang kapja. Megjegyzendő, hogy a nyújtott ütemnemeknél, amelyek a három félkottás, három egész kottás stb. írásmódot alkalmazzák, általában az a hangsúlyszabály az uralkodó, amely a kevesebb értékre redukálható páratlan ütemnemeknél.

A zenében a hangsúly még számos különféle kombinációjú ütemben uralkodik, amelyek külön-külön hangsúlyt igényelnek ugyan, de az alapelvet mindig a fentiekre vonatkozó hangsúlyozás képezi. A zenei hangsúly azonban távolról sem szorítkozik mindig az általánosan elfogadott szabályhoz, sőt, legtöbb esetben eltér tőle a zeneszerző szándéka és gyakran hangulata szerint olyannyira, hogy a szabályostól éppen ellenkező hangsúlyozásra fekteti a súlyt. Minél több hangszer működik együtt, a zenei hangsúlyozás annál kiterjedtebb és művészetileg bonyolultabb.

Dinamikai szempontból a zenei ütem hangsúlya többféle típusra oszlik. Hol csak egyes hangok, hol meg egész hangcsoportok esnek hangsúlyozás alá.

Egyéb zenei hangsúlyok 

Van még dallamhangsúly, ritmikai és harmóniai hangsúly, valamint frazeálási és metszeti (cezúra) hangsúly. A dallamhangsúly (főleg vokális zenében) tovább csoportosítható általános és nyelvtől függő hangsúlyra. Ez utóbbi minden nyelv esetén különbözőképpen, mint szóhangsúly vagy mondathangsúly érvényesül.