Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szaxofon

2008.02.10

Szaxofon

Szaxofon
angol: saxophone
francia: saxophone
német: Saxophon
olasz: sassofono
Szaxofon
Besorolás
Aerofon
Nádnyelves
Csőhossz
tenor: 135 cm
Hangterjedelem
Írott hangterjedelem:
Rokonhangszerek
tárogató, klarinét
Hangszerjátékos
szaxofonista

A szaxofon (szax, szaxi) nádnyelves, egynyelvű nádsíppal működő fúvós hangszer. Fémből készült csöve bő, kúpos furattal rendelkezik, hanglyukakkal, billentyűkkel lehet rajta játszani. Sokféle méretben készül a sopranisszimótól a szubkontrabasszusig. Leggyakrabban a szoprán-, alt- és tenorszaxofonnal találkozhatunk. A dzsesszben, a szórakoztatózenében, a katonazenekarokban használják elsősorban, de előfordul szimfonikus művekben és operákban is. Adolphe Sax (1814-1894) belga hangszerkészítő találmánya, az ő nevét viseli.

Leírása

A fúvóka

Tenor szaxofon fúvókája
Tenor szaxofon fúvókája

A szaxofon fúvókája a klarinétéhez hasonló egynyelvű nádsíp. Ennek legfontosabb része egy kb. 1-2 mm vastag nádnyelvecske, mely a hangszer csutorájának alsó felén lévő befúvó nyílást fedi. Egyik vége rögzítve van, a másik, elvékonyított vége szabadon rezeghet. Megfúvásakor rácsapó nyelvként működik, tehát egyfajta szelepként periodikusan nyitja-zárja a befúvó nyílást, ezáltal nyomásingadozást hoz létre. A hangkeltés nyelvsíp jellege miatt a hangszer akusztikai szempontból egyik végén (a sípnál) zárt csőnek tekinthető. A nádnyelv rezgésszámát a test csőrezonanciájának móduszai határozzák meg. Mivel a nád a zenész alsó ajkával érintkezik, annak is szerepe van a hangképzésben, feszessége, szorítása hatással van a létrejövő hang színezetére. A nád minősége, elhasználódásának mértéke döntően befolyásolja a hangszer hangzását. A fúvóka anyaga ebonit, műanyag, üveg vagy fém.

A test 

A szaxofon teste sárgarézből készül, ennek ellenére nem soroljuk a rézfúvós hangszerek közé, mert megszólaltatási módja alapján eltér azoktól. Nem a tölcséres fúvókájú, hanem a nádnyelves hangszerek közé tartozik, és az a sajátossága, hogy hangsorait hanglyukakkal, billentyűkkel lehet előállítani, a fafúvós hangszerekkel rokonítja. Fúvókájának működési elve alapján a klarinéttel rokon, de csövének kúpszerű furata alapján az oboafélékhez is hasonlítható. Ez utóbbi jellegzetessége eredményezi azt, hogy átfúváskor a klarinéttól eltérően nem duodecimával, hanem az oboához hasonlóan oktávval emelkedik a hangmagassága.

Az altszaxofontól lefelé a hangszercsalád tagjainak teste többszörösen hajlított. Ezeknél a vízszintes helyzetű fúvóka egyszerű, vagy többszörös kanyarral, görbülettel csatlakozik a lefelé irányuló testhez, amelynek szűk tölcsérben végződő utolsó szakasza felfelé görbülve folytatódik, majd a legvége kissé kifelé néz.

A szaxofon 19 – 24 billentyűvel van felszerelve, amelyek a bő furat következtében többnyire nagy átmérőjű hanglyukakat nyitják-zárják. Fogástechnikája nagyjából a Böhm-rendszerhez, tehát pl. a fuvoláéhoz hasonló. A többi hangszerhez a fúvóka kismértékű ki-be tologatásával lehet a hangszert hangolni.

Fajtái 

Adolphe Sax eredetileg tervezett hangszercsaládjának összesen 14 tagja volt, ebből napjainkban 7 van használatban. Ezek mind transzponáló hangszerek B-ben és Esz-ben.

szaxofon alap leggyakoribb forma egyéb
szopranino esz' egyenes elég ritka
szoprán b egyenes tagja a szaxofonkvartettnek
alt esz a test, a befúvó rész hajlított tagja a szaxofonkvartettnek
tenor B a test, a befúvó rész hajlított tagja a szaxofonkvartettnek
bariton Esz a test hajlított, a befúvó rész többszörösen tagja a szaxofonkvartettnek
basszus B1 a test hajlított, a befúvó rész többszörösen elég ritka
kontrabasszus Esz1   ritka

Sax eredetileg két sorozat hangszert tervezett és épített meg, hangversenytermi használatra egy C-re és F-re hangolt sorozatot, a katonazenekaroknak pedig egy B és Esz hangolású szériát. Mivel a hangszer elsősorban a katonazenekarokban gyökeresedett meg, napjainkban szinte kizárólag az utóbbi sorozat van használatban. Ritka kivétel a C-melody szaxofon, amely C hangolású, nem transzponáló hangszer.

Sax tervezett még szubkontrabasszus szaxofont is, de az sosem készült el.

Leggyakrabban a szoprán, az alt, a tenor és a bariton szaxofont használják, ezek alkotják a szaxofon-kvartettet is, amelyben a szopránt néha egy másik alt hangszerrel helyettesítik.

Története 

Adolphe Sax
Adolphe Sax

A szaxofon atyja, Adolphe Sax (1814-1894) belga hangszerkészítő volt, akinek munkálkodása, sok újítása több területen is jelentősen előmozdította a fúvós hangszerek fejlődését. A legelső szaxofon Párizsban, 1842-ben született, basszus hangfekvésben, C hangolásban, és már minden lényeges vonásában a mai szaxofonokhoz hasonlított: bő méretezésű, kónikus fém teste, egynyelvű nádsíppal működő fúvókája és a korában újdonságnak számító Böhm-rendszerű billentyűzete volt. Formája ekkor még a korszakban elterjedt ophikleid nevű billentyűs rézfúvós basszushangszert idézte, keskeny U alakban megtört, függőleges állású csöve volt. Az ötlet, a billenttyűs jelzőkürtök csövének és a klarinét fúvókájának összeházasítása sikeresnek bizonyult, Berlioz, a hangszerkészítő jó barátja felkarolta a találmányt. Chant Sacré (1844) című művében már szerepelt az új hangszer, a bemutatón maga Sax játszott rajta, aki kiváló klarinétművész is volt.

Sax 1846-ban 20 éves szabadalmat kapott az új hangszercsaládra. A francia hadsereg zenekarainak teljes átszervezése és a Sax által kreált újdonságok (szaxkürtök, szaxofonok, szaxtrombiták) bevonása ezekbe a zenekarokba alkotójukat monopolhelyzetbe emelte a hadsereg hangszerellátása terén. A koncerttermekben és operákban azonban az új hangszer sokkal lassabban terjedt el, annak ellenére, hogy Meyerbeer, Bizet, Debussy, Ravel, Sztravinszkij, Hindemith, Bartók és Alban Berg is alkalmazta műveiben.

A szaxofon a legfényesebb pályát az 1920-as évektől kezdve a dzsesszben és a szórakoztatózenében futotta be, de műkedvelő hangszerként is a fúvós hangszerek között páratlan népszerűségnek örvend.

Híres szaxofonisták