Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orgona (hangszer)

2008.02.09

Orgona (hangszer)

Orgona
angol: organ
francia: orgue
német: Orgel
olasz: organo
spanyol: órgano
Orgona
Besorolás
Aerofon
Billentyűs
Rokonhangszerek
Zongora
Csembaló
Hangszerjátékos
Orgonista

Az orgona billentyűs aerofon hangszer. Több hangszert egyesít magában, ennek megfelelően hangzásvilága rendkívül gazdag. Kezelése a zongorához hasonló, azzal a különbséggel, hogy az orgonának több, kézzel és lábbal játszható billentyűsora is lehet.

Az orgona szerkezete 

Minden orgona önálló egyéniség, méreteiben, felépítésében, hangzásában egyedi. Léteznek hordozható, felállítható, pozitív orgonák, ezek nagyjából bútor méretű hangszerek, de a hangversenytermi és templomi orgonák akár épületnyi monstrumok is lehetnek. Közös bennük az, hogy különböző nagyságú és hangolású sípok sorozatait tartalmazzák, melyek megszólaltatásához a levegőt az emberi tüdő helyett valamilyen fújtatórendszer szolgáltatja.

Orgonaszekrény 

Ez az orgona feltűnő, jól látható felépítménye, ebben található a hangszer hangot adó része, vagyis az orgonasípok, valamint az ezeket működtető szélládák és szeleprendszerek. Általában jól elkülöníthető egységekre, művekre (Werke) tagolódik. Ezek tulajdonképpen önálló, egy-egy billentyűsorról külön működtethető kisebb orgonák. Ezek az akusztikai térben való elhelyezkedésükben, illetve a bennük szereplő sípsorok hangzásában különböznek egymástól. A legtöbb orgonán előforduló művek:

  • Főmű (Hauptwerk, Grand Orgue, Great Organ): mint neve is mutatja, a legáltalánosabban használt mű, elsősorban a monumentális hangzást szolgálja. Francia orgonákon általában a legalsó billentyűsor, német orgonákon alulról a 2. segítségével szólaltatható meg.
  • Pozitívmű (Positiv, Positif): általában külön kis előretolt szekrényben helyezik el, főképp szólisztikus szerepet kap.
  • Mellmű (Brustwerk, Pectoral): a hangszer centrumában található, a finomabb, intimebb hangzás jellemző rá.
  • Felsőmű (Oberwerk, Récit): az orgona legmagasabb pontján elhelyezett mű.
  • Redőnymű (Schwellwerk, Expressif): nyitható-zárható redőnyszerű szerkezettel ellátott szekrénybe helyezett mű, melynek így dinamikája folyamatosan változtatható. Az orgonista ezt külön pedállal szabályozza.
  • Pedálmű (Pedalwerk, Pédale): a lábbal megszólaltatott, sokszor nagy méretű, mély hangolású sípsorokat tartalmazza, melyeket esetenként kétfelé osztva az orgona két szélén, úgynevezett basszustornyokban helyeznek el.

Játszóasztal 

Játszóasztal

Itt foglal helyet a zenész, az orgonista, innen kezeli a billentyűzeteket. Minden billentyűzet egy-egy művet szólaltat meg. A kézzel játszható billentyűsorokat manuáloknak nevezzük, ezek egymás fölött lépcsőzetesen helyezkednek el, a lábbal működtetettet pedálnak, ez nagyobb méretű, hézagosan elhelyezett rudak sorozata. A manuálok száma egytől akár kilencig terjedhet, de a legjellemzőbb a négy. Egy manuálnak általában 56-61 billentyűje van, a pedálnak 30-32.

Itt találhatóak még az egyes billentyűsorokhoz tartozó regiszterkapcsolók, melyek segítségével az orgonista kiválasztja, mely sípsorokat, ezek milyen kombinációit akarja megszólaltatni. A kopulák (elektronikus vagy szükség esetén mechanikai) kapcsolatot létesítenek a különböző manuálok, ill. manuál és pedál között: a kiválasztott mű sípsorai ezáltal egy másik művön is megszólalnak.

Traktúra 

Ez a játszóasztalt és az orgonaszekrényt összekötő szerkezet, mely továbbítja az információkat az egyiktől a másikig. A legrégebben alkalmazott traktúra a mechanikus, itt a billentyűk közvetlenül szabályozzák a sípokat megszólaltató szelepeket. Az orgonisták ma is ezt kedvelik legjobban, mert közvetlen kontaktust tesz lehetővé ember és hangszere között. A 19. század folyamán az orgonakészítők többféle, a pusztán mechanikus traktúrától eltérő megoldással próbálkoztak, hogy az orgonajátékot könnyebbé, vagy a hangszert olcsóbbá tegyék (Barker-emelő, pneumatikus kúpláda stb.), de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Alternatív megoldásként napjainkban az elektromos traktúra terjedt el, melynek legfontosabb előnye, hogy a játszóasztalt a hangszer többi részével csak egy kábelköteg köti össze, így az előbbi mozgathatóvá, áthelyezhetővé válik.

Orgonasípok 

Az orgonában elsősorban ajaksípok, kisebb számban nyelvsípok vannak. Az ajaksípok működése, felépítése a furulyához hasonló, de méretük néhány cm-től akár 10 méteresig terjedhet. A nyelvsípokban a légnyomás által megrezegtetett fémnyelvecske van, mint pl. a szájharmonikában. Ehhez tölcsérszerű rezonátor csatlakozik. Az ajaksípok készülhetnek fémből, vagy fából. A fémsípok ón és ólom ötvözetéből, némelyek rézből készülnek. Olcsóbb megoldásként horgany lemezt is felhasználtak/felhasználnak a sípok gyártásához. Legtöbbször hengeres formájúak, de vannak ún. kónikus, felfelé szűkülő sípok is. Ezek hangja nazális jellegű. A fasípok lapokból vannak összeállítva, négyzetes hasáb formájúak. Az ajaksípok lehetnek nyitottak, vagy fedettek, az utóbbiak azonos geometriai méretek mellett egy oktávval mélyebb, és sötétebb tónusú hangot adnak. A fedett fém ajaksípok kupakja lehet zárt, vagy nyitott csőtoldalékkal ellátott, hangszínt módosító cillindrikus (hengeres) rátét, vagy felfelé csúcsosodó alakú, felül lyukas sapka. Ez utóbbiak a félfedett sípok. A kupak függőleges irányú mozdításával hangolható a síp a tervezett hangmagasságra. A fasípokat négyzetes, fel-le csúsztatható és rögzíthető fa hangolódugóval teszik fedetté.

A 8 lábas (8') síp az, amely a billentyűzeten a nagy C billentyű lenyomásakor nagy C hangot ad, és így tovább. A 4' egy oktávval, a 2 2/3' egy oktávval és egy kvinttel, a 2' két oktávval magasabb stb. E sípok hangjai a természetes felhangsor alapján keverhetőek, új hangszínek hozhatók így létre.

A sípok menzúrája alatt hosszúságuk és átmérőjük arányát értjük. Léteznek bővebb menzúrájú sípok, ezek hangja teltebb, öblösebb, fuvolaszerű; a szűk menzúrájú, hosszúkás formájú sípok hangja élesebb, színesebb, a vonósokhoz hasonlítható.

Az egyforma jellegű, formájú, de különböző méretű, azonos hangszínű sípokból álló sípsort regiszternek nevezzük.

Története 

Az orgona előfutárai a pánsípok és a tömlővel ellátott dudák. Kínában és a Távol-Keleten létezik a fúvós hangszereknek egy sajátos fajtája, melyet szájorgonának neveznek. Lényegük, hogy a sípoknak közös légkamrájuk van, melybe a játékos a levegőt fújja, és a sípokon lévő nyílás befogásakor megszólal az adott síp, akár több is egyidőben, polifon játékot is lehetővé téve.

A legrégibb, valóban orgonának nevezhető hangszer az ókori víziorgona, a hidraulosz. A 4. századtól a víziorgona hidraulikus nyomáskiegyenlítő szerkezete helyett egyre inkább a tisztán pneumatikus rendszer került előtérbe. A 9. században kezdték az orgonát az egyházi zene céljaira használni, a 10. században készültek az első nagyobb, szekrényalakú orgonák. Az orgona méreteinek növekedésével a játék egyre nagyobb fizikai erőkifejtést igényelt, a billentyűzet sok esetben vaskos, nehezen mozdítható emeltyűk sora volt.

A pedálsort a 14. században alkalmazták először. A szélláda, a fújtató és a traktúra tökéletesítésével vált az orgona a szó valódi értelmében hangszerré, első fénykorát a barokkban élte. Ebben nagy szerepe volt a páratlan orgonista, Johann Sebastian Bach és a kiváló orgonaépítő, Gottfried Silbermann (1683-1753) együttműködésének.

A pneumatikus traktúra a 19. század elején, az elektromos a század végén terjedt el. Ezek a technikai megoldások lehetővé tették hatalmas méretű orgonák építését, melyeket a zene romantikus korszaka igényelt.

Az orgona volt az egyetlen hangszer, amelyet az egyház nem tiltott be a középkorban (a templomban), s a későbbiekben is jellemzően templomi hangszer maradt.

Híres orgonák 

Hangversenyteremben 

Templomban 

Múzeumban 

  • Mezőkövesden orgonamúzeum létrehozását tervezik a régi Jézus Szíve kápolnában.
  • Az aquincumi víziorgona rekonstrukciója

Orgonaművészek 

Francia orgonisták 

Német orgonisták 

Osztrák orgonisták 

Egyéb nemzetiségű orgonisák 

Híres orgonakészítők 

  • Arp Schnitger (1648-1719)
  • Gottfried Silbermann (1683-1753)
  • François-Henri Clicquot (1732-1790)
  • Aristide Cavaillé-Coll (1811-1899)

Irodalom 

  • Solymosi Ferenc: Magyarország orgonái / Solymosi Ferenc, Czár Attila ; [közread. a] Magyarországi Orgonák Alapítvány. – Kiskunhalas : Mo. Orgonák Alapítvány, 2005. – 360 p. : ill., főként színes ; 30 cm. – Bibliogr.: p. 355. – ISBN 963 218 094 1
  • Szigeti Kilián munkássága
  • Régi magyar orgonák. Győr (Bp., 1977); Régi magyar orgonák. Szombathely (Bp., 1978); Régi magyar orgonák. Pécs (Bp., 1979); Régi magyar orgonák. Eger (Bp., 1980); Régi magyar orgonák. Szeged (Bp., 1982).
  • "A magyar orgonák története" címmel a Magyar Televízió indított sorozatot 2005-ben.