Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Didgeridoo

2008.02.09

Didgeridoo

Didgeridoo
Didgeridoo
Besorolás
Aerofon
Tölcséres fúvókájú
Csőhossz
1 – 2 m
Hangterjedelem
alaphang: D-F#
Rokonhangszerek
porszívócső, doromb

A didgeridoo (didzseridu) az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszere. Bár leggyakrabban fából készül, megszólaltatásának módja miatt hangszertani besorolása szerint mégis a rézfúvós hangszerek családjába tartozik.

Leírása

Hagyományosan a didgeridoo a termeszek által kivájt eukaliptusz fatörzsből vagy ágból készül. Ürege általában kónikus („kúpszerű”), azaz a befúvás helyén kisebb keresztmetszetű, mint az alsó végén. A befúvó rész peremére gyakran méhviszt tesznek, melynek segítségével a játékos a rést a saját szájához tudja igazítani. Felületét gyakran festéssel díszítik.

Újabban gyakran készítik a hangszert „szendvics”-módszerrel, vagyis két megfelelően kivájt fadarabból ragasztják össze. Készíthetik még nádból, vagy akár műanyagból is. A mai nyugati zenekari zenélés igényeinek megfelelően akár játék közben hangolható változata is van, itt a hangszer hosszúsága teleszkópszerű toldalékkal változtatható.

Játékmód 

Alapvetően hasonló a trombitán stb. való játékhoz. A zenész a hangszer szűkebb keresztmetszetű végét összeszorított ajkaihoz illeszti, miközben levegőt présel át közöttük (mint mikor a gyerekek autóval játszanak, és közben berregnek). Az ajkak rezgésbe jönnek, periodikus nyomásingadozást előidézve, a cső mint rezonátor visszahat rájuk, ugyanakkor felerősíti rezgésük bizonyos összetevőit. A termeszek által rágott szabálytalan, nagyjából kúpszerű furat miatt a cső által felerősített részhangok nem felelnek meg teljesen a felhangsornak, de ezt nem tekintik hátránynak, sőt ettől lesz érdekesebb, gazdagabb a hangzása.

A hangszert a körlégzés révén megszakítás nélkül lehet megszólaltatni akár órákon keresztül is. Mivel nagyon kis mennyiségű levegő is elég a hangkeltésre, megoldható, hogy a gyors, orron át történő levegővétel alatt a szájüregben tartalékolt levegőt használják a megfúvásra. A hangszer ezáltal monoton, burdonszerű hangot ad ki, de hangzása többféle módon gazdagítható, variálható:

  • az ajkak feszességének, a befúvás erősségének változtatásával a cső különböző rezonanciáit, hangmagasságait lehet előcsalni
  • a szájüreg térfogatának változtatásával, a nyelv áthelyezésével a dorombhoz hasonló módon lehet a száj rezonanciájával részhangokat kiemelni, dallamot létrehozni
  • a levegő adagolásával, a rekeszizom lökéseivel lehet ritmusokat kiemelni
  • énekléssel is lehet a hangzást gazdagítani, különösen izgalmas hatást kelt, ha az alaphangtól csak kis mértékben eltérő énekhanggal akusztikai lebegést idéznek elő.